Vegán rizses “hús”

Kata receptje alapján Mary készített finom egytálételt, ahol az édes és a csípős ízek találkoznak. Bár nem a leggyorsabban elkészülő finomság, de az ízek összhangja miatt feltétlenül megéri kipróbálni.

Hozzávalók:
1 doboz szójaszelet (Haas)
25 dkg rizs
2 kk. mustár
2-3 kk. Édes Anna (vagy Erős Pista azoknak, akik szeretik a  nagyon csípőset)
2 ek. natúr vegeta

olaj
őrölt pirospaprika
tandori maszala
szójaszósz
őrölt kömény
kakukkfű
borsikafű
1 doboz őszibarackbefőtt

Elkészítés:
A szójaszeleteket forróvízzel leforrázom, beleszórom a natúr vegetát és egy kis sót, majd állni hagyom pár órát (vagy főzöm kb. 20 percig). A megpuhult szeleteket kicsavarom és apró kockákra vágom.

Wokban (de bármilyen nagyobb lábos is megteszi) olajat melegítek, beleöntöm a szójakockákat, a pirospaprikát, az Édes Annát, a mustárt, a sót és vizet, majd puhára főzőm és közben fűszerezem (a borsikafüvet csak a legvégén adom hozzá). Amikor megpuhult, hozzáadom az előre megfőzött rizst és szójaszósszal, tandori maszalával ízesítem, majd jól összekeverem és még egy kicsit megpirítom.

Az őszibarackbefőttel és savanyúsággal tálalom.

Kategória: egytálétel | Szóljon hozzá most!

Vegán gulyás leves

Hajnitól nem csak süti recepteket kaptunk, íme egy ízletes leves a konyhájából:

Hozzávalók:
1 db (5dkg) közepes fej hagyma, nagyon apróra vágva
2 szál sárgarépa, megtisztítani és vékony karikákra vágva
2 szál fehérrépa, megtisztítani és vékony karikákra vágva
3-5 dkg zeller, megtisztítani és apró kockákra vágva
5-6 db közepes burgonya, megpucolni és kockákra vágva
25 dkg szejtán, kockára vágva

Csipetkéhez:
2,5 dkg liszt (2 evőkanál)
Csipet kurkuma (ez elhagyható)
egy nagy csipet só

Csipetke készítése:

A hozzávalókat összegyúrom pár evőkanál vízzel, majd lisztes kézzel csipetnyi tésztadarabkákat tépkedek.
Ha nincs időm, akkor csipetke helyett egy marék tojásmentes tarhonyát szoktam használni.

A leves elkészítés:
5 evőkanál napraforgó olajon alaposan megdinszteljük a vágott hagymát, Kb: 5-15 percig, kicsi tűzön fedő alatt. Nagyon fontos, hogy ennek hagyjunk időt, mert ez a gulyás leves lényege. Ezután fűszerezzük: 3 púpozott teáskanál piros édes fűszerpaprika, 2 teáskanál őrölt kömény,1/3 kiskanál őrölt fekete bors, csemege pirosarany ételízesítő (tetszés szerint). Ebből jó sokat szoktam tenni, 1-2 evőkanál között. (Amíg fűszerezzük, addig lehúzzuk a tűzről a fazekat, hogy ne égjenek meg a fűszerek.) Elkeverjük a dinsztelt hagymával majd visszatesszük a fazekat a tűzre és utána hozzáadjuk a szejtánt, a karikára vágott fehér és sárgarépát és a zellert. Kis tűzön 10 percig pároljuk majd hozzákeverjük a vágott burgonyát és 5 percig együtt pároljuk.

Ezután hozzáöntünk 1 liter vizet és beleöntjük a csipetkét vagy a tarhonyát. Hozzáteszünk 1 csapott teáskanál sót és fél teáskanál vegetát. Az egészet főzzük közepes lángon 15-20 percig, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Ezután még 5 dl vizet hozzáöntünk és forralunk rajta egyet.

Fél csokor petrezselyem levelét apróra összevágjuk és a végén a leveshez hozzákeverjük.

A fűszerezéshez nem kell ragaszkodni, mert szájíz szerint lehet változtatni. (Eléggé fűszeresen főzök.)

Aki szereti, tehet bele szójakockát szejtán helyett.

1 maréknyi szójakockát áztassunk be forró tiszta vagy vegetás vízbe, majd ha jól megszívta magát, akkor nyomkodjuk ki. Amikor a pirospaprikát tesszük a hagymára, utána rögtön tegyük bele a szójakockákat és folytassuk a leves elkészítését ahogy le van írva.

Kenyérrel és nagy kanállal kínáljuk a levest.

Jó étvágyat!

Kategória: leves | Szóljon hozzá most!

Vegán zserbó

Hozzávalók:

A tésztához:
75 dkg liszt (részben durum simaliszt, részben rendes fehér liszt)
2 kocka liga margarin
1 csomag élesztő
csipet só
kb. 10-15 dkg cukor
2 csomag vaníliacukor
1 késhegynyi kurkuma
1 citrom reszelt héja
kb. 1 bögre víz

Töltelék:
1 kg barack lekvár
kb. 75 dkg darált dió
kb. 10 dkg cukor (attól is függ, milyen édes a lekvár)
1 csomag vaníliacukor
csipet só
A tölteléket három felé osztjuk

Máz:
2 db. 10 dkg-ás Tibi étcsokoládé,
kevés liga margarin, hogy könnyebb legyen kenni
aki szereti kávés ízzel, tehet bele 1-2 kiskanál neszkávét, vagy 2-3 kanál erős feketekávét

Elkészítés:
A margarint belemorzsoljuk a lisztbe, beletesszük a cukrot, porcukrot, vaníliacukrot, kurkumát, csipet sót közben langyos, cukros vízben felfuttatjuk az élesztőt és összekeverjük a többi alapanyaggal. Jól eldolgozzuk ahogy egy kelt tésztához illik. Négy felé vágjuk, és egy kicsit pihentetjük (20 perc).

Sütés:
A sütőt előmelegítjük, a tepsibe sütőpapírt teszünk.
A tésztát egyenként kinyújtjuk (30×40 cm-es tepsibe), a kinyújtott tésztát a tepsibe tesszük, megkenjük levárral, rászórjuk a cukros diót, majd rátesszük a következő kinyújtott lapot, lekvárt, diót, stb. amikor már mind a négy réteg a tepsiben van, egy kicsit még pihentetjük (20-30 perc), majd villával megszurkáljuk, és közepes tűznél szép egyenletesen megsütjük. 170-180 fokon 35-45 perc.

A megsült tésztát kiborítjuk egy deszkára (a tepsire ráhelyezünk egy deszkalapot, vagy műanyag tálcát, és arra ráfordítjuk a tésztát, előtte késsel válasszuk el a tepsi szélétől, ha a papír ellenére odaragadt).

Csoki máz:
A csokit, a margarint (és esetleg a kávét) gőz fölött felolvasztjuk, simára keverjük, majd a kiborított tésztára kenjük, elsimítjuk. A még lágy csokimázat vizes késsel olyan kockára vágjuk, amilyen szeleteket akarunk felszolgálni, és ha a csoki már megdermedt, a tészta kihült, akkor szeleteljük.

A töltelék, a cukor, a lekvár aránya változhat, attól függően, ki mennyire édesszájú.
A zserbó frissen is finom, de még finomabb 1-2 nap után.

Kategória: desszert | Szóljon hozzá most!

Csicseriborsó krém

Hozzávalók:

10 dkg csicseriborsó, kétszer mosva
1 db közepes répa, pucolva, kockára vágva
1/2 gerezd fokhagyma, apróra vágva

citromlé
1 tk. vegeta
1/2 csokor vágott petrezselyem
olaj

A borsót előző este lemostuk és beáztattuk, kb.:12 órára.

Következő nap feltesszük főni sóval, vegetával, és annyi vízzel, hogy ellepje és 1órán keresztül főzzük. 1 óra múlva pedig hozzáadjuk a répát, és még 15 percig kis lángon főzzük. Ezután leszűrjük és kézi mixerrel pépesítjük. Ízlés szerint ízesítjük kevés citromlével, fokhagymával, sóval, petrezselyemmel és annyi olajjal, hogy krémes állagú legyen.

Kategória: pástétom, krém | Szóljon hozzá most!

Álom krémes Erdélyből (vegán)

Hajni receptje:

Hozzávalók:

A krémhez:

5dl növényi tejszín (provamel)
3 csomag vaníliás cukor
15 dkg cukor
12 dkg gríz
1 citrom reszelt héja
1 citrom leve
fahéj

20 dkg növényi margarin (kocka liga)

A 3 laphoz:

18 evőkanál Sió paradicsomlé (1,5dl)
24 evőkanál napraforgó olaj (1,5dl)
3/4 mokkáskanál só
16 evőkanál cukor (18dkg)
2 mokkáskanál szódabikarbóna
1 evőkanál friss citromlé
50 dkg finom búzaliszt

40 dkg málna, vagy erdei gyümölcs lekvár

A csoki díszhez:

5 dkg ét csoki
3 dkg növényi margarin (kocka liga)

Először a krémet készítem el.

5 dl vizet elkeverek az 5 dl növényi tejszínnel. A vizes tejszínt egy lábosba öntöm, teszek hozzá 3 csomag vaníliás cukrot, 15 dkg (kb.: 12 evőkanál) cukrot. Elkezdem melegíteni, ha felforrt, akkor 12 dkg grízt öntök hozzá és habverővel folyamatosan kevergetem, és tejbegrízt főzők belőle.

Ízesítem fél teáskanál őrölt fahéjjal, fél mokkáskanál sóval, 1 citrom reszelt héjával és 1 citrom csavart levével. Néha megkeverem hűlés közben, hogy ne csomósodjon be, szép egyneműnek kell lennie.

Ha teljesen kihűlt, (pár óra) utána 20dkg kocka ligával habosra kikeverem.

Ha kell, még ízesíthetem a krémet cukorral, fahéjjal, citrommal, sóval ízlés szerint.

Majd elkészítem a 3 lapot.

A folyékony hozzávalókat összekeverem és utána fokozatosan hozzákeverem a lisztet. Fontos, hogy a tészta ne ragadjon, ha ragad, akkor egy marék lisztet még hozzá lehet gyúrni.

3 felé mérem a tésztát.

Kb.: 30 x 30 cm-es tepsi nagyságúra nyújtom. 170 – 180 fokon sütöm, 8-10 percig, de ne tovább, mert hűlés közben majd még szárad a tészta.

A süti összeállítása:

Az egyik lapra rákenek 10 evőkanál (400g) málnalekvárt vagy erdei gyümölcsös lekvárt vagy valamilyen piros színű lekvárt, majd ráhelyezem a következő lapot, utána rákenem az összes krémet. Majd az utolsó lapot is ráteszem. Egy teljes napra beteszem a hűtőbe, mert a tésztának puhulnia kell. Másnap olvasztott csokival lehet díszíteni.

Kategória: desszert | Szóljon hozzá most!

Vegán Tiramisu

Hajni receptje:

Hozzávalók:
2,5 dl (1 doboz szójatejszín)
1,5 dl víz
6 dkg cukor (5 dkg barna cukor és 1 dkg vaníliás cukor)(kb.:6-7 ev. k)
¼ teáskanál őrölt fahéj
¼ mokkáskanál só
4,5 dkg gríz (kb.: 5 csapott evőkanál)
2 evőkanál frissen csavart citromlé
1 citrom reszelt héja
12 dkg kocka liga (csak a kocka liga jó, mert a kenhető liga az nagyon vizes)

kávé
rumaroma
háztartási keksz

Krém készítés:

A folyadékot, a cukrot, a fahéjat és a sót felmelegítem forráspontig, majd beleöntöm a grízt, és kézi habverővel keverem, amíg besűrűsödik. Ez pár perc. Ha kész, félrehúzom a tűzről és hozzáadom a citromlét és a reszelt citromhéjat, néhányszor megkeverem, hogy hűlés közben ne csomósodjon össze.

Ha teljesen kihűlt, akkor 12 dkg ligával kikeverem habosra (gépi habverővel).

Kávé készítése:

Ezután elkészítem a kávét, amibe majd a háztartási kekszet fogom mártani.
1,5 – 2 dl forró víz, 3 evőkanál hagyományos kávé vagy koffeinmentes kávé, 1 evőkanál vaníliás cukor és rumaroma ízlés szerint. Ezeket összekeverem.

Ezek után elkezdem összeállítani a süteményt:

Fogok egy kis tálcát, és a kekszeket belemártom pár másodpercre a kávés keverékbe, de csak pár másodpercre, ez fontos, hogy ne áztassuk el a kekszeket nagyon.

3 x 5 kekszet rakok legalulra.

A krém 1/3-át rákenem, aztán megint egy sor beáztatott kekszet teszek rá (15db), majd megint krém, utána még egy sor keksz (15 db) és a végén megint krém.

A legvégén a tetejét meghintem kakaóporral.

Fél napra vagy 1 éjszakára hűtőbe teszem, a legjobb 1 éjszakát várni vele. (Ha kibírjuk :) ) Másnap nagykockákra vágom és nagy szívvel kínálom.

Mennyei Finom.

Kategória: desszert | Szóljon hozzá most!